Vadászlovaglás Nagycenken, 2013 október 19-én

Tisztelt Kolleginák és Kollégák!

Az idei ‘cenki Vadászlovaglás október 19-re van tervezve – amennyiben az időjárás ezt lehetetlenné tenné, úgy egérútként a következő szombat még megvan, de reményeim szerint erre nem kerül sor.
A tavaly el- (pontosabban újra-) kezdett gyakorlat szerint az őszi vadászlovaglások a “mezőhegyesi angol-félvérű ló” kipróbálását is hívatottak szolgálni, ezért várom, várjuk a tenyésztőtársakat lovastól – mint a vadászlovaglásra, mint a vasárnapi tenyészszemlére.

A mi vadászlovaglásunk egy jó amatőrlovasnak egy munkában lévő jó hátaslóval nem okoz megoldhatatlan nehézséget: kb. 4-5 óra lovon egy rövid megállással és egy “nem nekiülős” ebéddel; a fölvezető ügetések után zömmel lépés és rövidebb-hosszabb vágtaszakaszok választható bariell-jellegű ugrásokkal, mászatók, egyéb esetleges terepakadályok.
(Idegbeteg ló nem öröm, mert pl. az adottságoknál fogva tavaly a nap folyamán hatszor kereszteztünk főútvonalat és kétszer vasutat, meg azért adódhat meglepetés is….)

A másnapi tenyészszemlén a szokottakon túl szeretnénk látni a lovakat képzettségüknek megfelelő előlovaglásban/hajtásban!
Ezt nem csak a szervezeti szilárdság, fizikai állapot miatt tartjuk fontosnak, hanem az idegi terhelhetőség ill. az együttműködő készség/képesség miatt – ami ugye minden téren a használhatóság alapföltétele.
(Ezirányú nézeteimet a Tenyésztési Szabályzatunk átdolgozása során szívesen kifejtem részletesen.)

Az résztvevő lovak elhelyezését megoldjuk, a vendégeknek kísérőfogatok (takarókkal és piknikes kosarakkal ) állnak elő, – ha valaki fogatlovat hoz, kerítek neki kocsit! 🙂

A szigorúan vett szakmai részen túl célunk a fajtánk pozícióinak erősítése és jó esetben a fizetőképes piacra jutás lehetőségének könnyítése.

Részletekkel állok rendelkezésre akár itt, akár telefonon.

Halasi Endre
20 / 4405480

furiosonorthstar